Autóstoppal Izmirbe

Több, Törökországban önkénteskedő ismerősöm is mondta, hogy érdemes kipróbálni a stoppolást. Persze inkább a bevállalósabbak jönnek ide önkénteskedni, de hát egyszer mindent ki kell próbálni....

Amúgy nem volt ok izgalomra, hiszen velünk volt Fatima keze, ami megvéd minden negatív dologtól és rossztól.

Az egész úgy indult, hogy volt három szabad napunk, tehát eldöntöttük Barbival, hogy elmegyünk Izmirbe. Foglaltam szállást a belvárosban, amire a szervező (aki egyébként Izmirben él) azt mondta, hogy esténként ne mászkáljunk, mert nagyon sok a szír bevándorló. De ez kicsit sem ijesztett meg minket, amúgy is van tapasztalatom megtalálni a legjobb ár/érték arányú szállást. (Később ki is derült, hogy jól választottunk :))

Mivel mindenképp ki akartam próbálni a stoppolást, feldobtam az ötletet Barbinak. Kellett egy kis bátorítás, de végül eldöntöttük, hogy stoppolunk. Persze még a hotelből elindulva is néha elbizonytalanodtunk, de végül megtettük. 

Nem említettem senkinek, gondoltam Gábornak is majd csak utólag szólok, hogy ne izguljon. Kaptam is a leszúrást utólag, de hát engem nem kell félteni, szerencsés típus vagyok.

Szombat reggel készítettünk egy Izmir feliratú papírt, megnéztem, hogy melyik fő út vezet Izmirbe, illetve mely fő városokon kell áthaladni. 

Sajnos nem volt több időm belemélyedni, hogy milyen útvonalon kell menni, illetve milyen messze is van Izmir, de jól jött ki ez az egész, mert ha tudom, hogy ilyen messze van, lehet, hogy mégsem megyünk stoppal, ugyanis 240-320 km a távolság Bodrum és Izmir között, attól függően, melyik úton megyünk. Persze nincs közvetlen út, emiatt azt feltételeztem volna, hogy esélytelen, hogy innen megy valaki Izmirbe.

Először kimentünk a fő útra, majd lőttünk pár fényképet magunkról, majd kitartott kézzel elkezdtünk stoppolni. 

Nincs időérzékem, de szerintem öt perc sem telt bele, visszatolatott egy kocsi, majd beszálltunk, kvázi gondolkodás nélkül.

Mázlink volt, a srác Izmiren keresztül ment haza a bodrumi nyaralásból, szóval nem kellett sofőrt váltanunk. (A többiek is kedvet kaptak a stoppoláshoz és utólag mesélte az egyik önkéntes, hogy ő összesen három kocsival utazott Bodrum és Izmir között, persze nem egyedül).

Tök jó volt a kocsi, török pop zene ment végig, a srác nem volt túl kommunikatív, Barbi kicsit beszél törökül, de a srác alig mondott valamit, ez néha fura volt, néha inkább kellemes.

Anno az EVS kordinátorunk mesélte, hogy ha Törökországban stoppolsz, az is előfordul, hogy annyira kedvesek (vagy megszánják a szegény ingyenmunkást), hogy meghívják enni/inni a benzinkútnál. Mi is csak pislogtunk, amikor a srác bement egy benzinkúti boltba, 3 cola-val jött ki és a kezünkbe nyomott egy-egy üdítőt. Amúgy amikor bement, a kocsikulcsot is ott hagyta a kocsiban, tehát a bizalom az ő részéről is érezhető volt.

Nem izgultam, ugyanakkor próbáltam felkészülni  minden váratlan eseményre egy-egy menekülési tervvel. Tehát bátrak voltunk, de nem felelőtlenek. Barbi mondta, hogy ő végig izgult, én inkább csak gondolkodtam.

Például ha Izmir nem jelent volna meg az irányjelző táblákon (vagy nemtom mi a nevük), akkor eljátszottam volna, hogy kapok egy sms-t, hogy a barátaink épp ott vannak a közelben és kiszállunk, hogy találkozunk velük, vagy épp elmegyünk pisilni a bokorba és utána elszaladunk. 

Én az anyósülésen ültem, de Barbi hátulról vigyázott rám. Persze azt is néztük, hogy nem stíröli-e feltűnően a lábam,  mert az is gyanúra adhat okot.

De amúgy - legalábbis számomra - nyugis volt az út, csak pár fura dolog történt. 

Pl. ISIS feliratú karkötője volt, de utána kiderült, hogy ez egy hotel Gümbetben, a mi hotelünk közelében. 

Folyamatosan telefonált, persze nem értettük, de gyanús volt. 

Általában ment a zene, de volt, amikor percekig csend volt és elkezdett mozgolódni. 

Amikor egy kicsit majdnem elkezdtem izgulni, az az az eset volt, amikor Izmir előtt megállt a leállósávban, majd elkezdett matatni a hátsó ülésen lévő táskájában, de csak a cigis dobozát vette elő. 

Elég jól vezetett, bár néha fura volt, hogy nyújtózkodás közben, a kormány elengedésével váltottunk sávot, illetve a 80-as alagútban is 130-mal ment, annak ellenére, hogy épp Bodrumból kiérve láttunk egy (halálos) balesetet a szembe jövő sávban.

Így utólag kiderült, hogy nagyon mázlink volt, annyira aranyos volt a srác, hogy ahelyett, hogy Izmir szélén kitett volna minket, bevitt a városba - a dugó ellenére - és elvitt majdnem a hotelig.

Utána tudtuk meg, hogy több csapat is elstoppolt Izmirbe, illetve voltak, akik más településekre utaztak ezzel a módszerrel. Izgalmas volt, visszafele viszont már problémásabb lett volna stoppolni, mert volt pár kitérőnk, de örülök, hogy kipróbáltuk, nagy élmény volt.

Persze többet nem megyünk stoppal, max ha mégis, akkor is csak utólag szólunk :D