Közel három héttel a hazatérésem után végre sikerült időt szakítani az utolsó blogbejegyzésemre.
Eddig arról nem is igazán írtam, hogy hogyan teltek a napok. Elsősorban jól és általában gyorsan.
Eddig arról nem is igazán írtam, hogy hogyan teltek a napok. Elsősorban jól és általában gyorsan.
Szerencsére összhangban voltak a munkával töltött hétköznapok és a pihenéssel töltött szabadnapok.
A munkát persze nem úgy kell elképzelni, mint egy átlagos napi 8 órás munkát. Néha inkább nyaralásnak, néha inkább tánctábornak tűnt az egész, néha fárasztó volt, főleg a fellépés előtti pár nap, amikor napi 5-6 órát is táncoltunk, néha a napon és melegben. Szerencsére a fellépés jól sikerült, ezt utána meg is ünnepeltük. A legszomorúbb az utolsó két nap volt, amikor folyamatosan búcsút kellett inteni valakinek. Nem mondom, hogy a legjobb barátaim lettek, de azért mégis együtt töltöttünk hat hetet.
Kicsit féltem, milyen lesz "visszailleszkedni", de pár nappal a hazatérésem után már úgy éreztem, mintha nem is éltem volna kint, mintha csak egy homályos emlékkép, álom lett volna, Fura érzés, eseményekre tisztán emlékszem, de érzésekre, kinti gondolatokra kevésbé. Szóval viszonylag könnyen visszaszoktam, bár néha visszavágyom oda. :)
Kicsit féltem, milyen lesz "visszailleszkedni", de pár nappal a hazatérésem után már úgy éreztem, mintha nem is éltem volna kint, mintha csak egy homályos emlékkép, álom lett volna, Fura érzés, eseményekre tisztán emlékszem, de érzésekre, kinti gondolatokra kevésbé. Szóval viszonylag könnyen visszaszoktam, bár néha visszavágyom oda. :)
Aki ismer, tudja, hogy valami nagyon megfogott (még 2015-ben) Törökországban, azóta is folyamatosan visszavágyom oda. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy pár hétig kint élhettem és egy kicsit belekóstoltam a kultúrájukba. Voltak török sajátosságok, de nem akarok sztereotípiákba bonyolódni, így csak azt írom le, én miket hogy láttam.
A szálloda... eleinte nagyon tutinak tűnt, de voltak hiányosságai, például a kondi terem koszos volt és a legtöbb gép nem működött, valamint a hirdetett hamam és jakuzzi sem üzemelt. Persze ez kicsit sem bántott minket, szép és kellemes szálloda volt medencével, így szabadidőnkben élvezhettük a kellemes késő tavaszi napsütést.
Az alkalmazottakkal már több probléma volt, nem akarok nagyon belemenni, de volt egy eset, amikor a vegetáriánus rizsben hús volt. A szakács srác nagyon vitatkozott velem, hogy az nem hús, de amikor később a szervező beszélt a főszakáccsal, kiderült, hogy az előző napról maradt bolognai szószt nem akarták kidobni és ráöntötték a rizsre. Ezzel a legfőbb probléma az volt, hogy utána elkezdtem agyalni, hogy vegetáriánusként vajon milyen húsokat etethettek meg velem tudtomon kívül. Az incidens után nem is nagyon volt étvágyam, valamint kerültem a barna rizst, barna tésztát és csak krumplit és fehér rizst ettem (plusz zöldségek, saláták és édességek, szóval nem panaszkodom :D).
Másik két idegesítő probléma az volt, hogy a takarító néni folyamatosan csórt a cigimből, amikor épp szem előtt volt a cigis dobozom. Az utolsó héten a hotel managerét arra kértem, hogy ne jöjjön be a néni és inkább nem kérünk takarítást. Szabadkozott, hogy nagyon alacsony iskolázottságú takarítók vannak, így hiába beszélne vele, nem értené meg. Más probléma is volt a nénivel, például folyamatosan kidobta a cola-s és ásványvizes üvegeimet, akkor is, ha nem is voltak üresek.
Általában kedves mosolygós személy vagyok, de a takarítást végző fiatal srácok miatt változtatnom kellett, ugyanis, amint a közösségi portálon megtaláltak, elkezdtek írogatni nekem - 0 angol tudással. Nem is igazoltam vissza őket, de az egyéb üzenetek mappába sorra jöttek a levelek, több embertől, pár naponta újra kaptam "holo, sori, see you at the beach" üzeneteket, melyek azóta is megválaszolatlanul vannak. Ezek után már szememet lesütve közlekedtem a hotelben, kerültem a szemkontaktust és nem mosolyogtam, nem köszöntem. Amúgy nem féltem, egyáltalán nem volt "para" szitu, inkább csak kellemetlen volt.
A mosoda sem volt a legtökéletesebb, hetente leadtuk egy zacskóban a ruháinkat, de jellemzően összekutyulva (néha lyukasan) kaptuk vissza őket. Pár hetet ki is hagytam és inkább kézzel mostam a fontosabb felsőimet.
Az első benyomásokra visszatérve, a legkellemetlenebb talán a meleg víz hiánya volt. Ha mázlink volt, akkor napközben volt langyos víz, de arról hamar leszoktunk, hogy este lefekvés előtt zuhanyozzunk. Ehhez az is hozzájárult, hogy az áprilisi hideg esték és hideg zuhany következtében majdnem mindenkinek volt egy-egy megfázós orrfújós-köhögős-torokfájós hete.
Ami szerintem tipikusan török, az a nyitott ajtóval közlekedő minibusz volt. Lassít - ajtó kinyit - megáll - utas felszáll - indulás - gyorsulás - ajtó becsuk.. De legalább minden helyen megállt, ahol utas várakozott, nem csak a kijelölt megállókban. Jellemző volt, hogy a gyalogosok a piros lámpánál is simán átszelték az utat, viszont közlekedési balesetet nem láttam. Gondolom jól vezetnek és a szerencse folytán a szabálytalan gyalogosokat sem csapják el.
Ami nagyon szimpatikus volt, az a "lokálpatriótizmus" és a török lét tisztelete. Részesei lehettünk egy Atatürk napi ünnepségnek, felvonulásnak, ahol mindenki - kortól és nemtől függetlenül - török zászlót vett a hátára és a kezébe.
Magyarországon két esetben lehet ilyet látni: ha épp politika tüntetés, demonstráció van, illetve most a foci EB miatt.
Törökországban viszont nem ciki és nem is hivalkodó például a török zászlóval felvonulni... irigylésre méltó ez a hazaszeretet :)
A szálloda... eleinte nagyon tutinak tűnt, de voltak hiányosságai, például a kondi terem koszos volt és a legtöbb gép nem működött, valamint a hirdetett hamam és jakuzzi sem üzemelt. Persze ez kicsit sem bántott minket, szép és kellemes szálloda volt medencével, így szabadidőnkben élvezhettük a kellemes késő tavaszi napsütést.
Az alkalmazottakkal már több probléma volt, nem akarok nagyon belemenni, de volt egy eset, amikor a vegetáriánus rizsben hús volt. A szakács srác nagyon vitatkozott velem, hogy az nem hús, de amikor később a szervező beszélt a főszakáccsal, kiderült, hogy az előző napról maradt bolognai szószt nem akarták kidobni és ráöntötték a rizsre. Ezzel a legfőbb probléma az volt, hogy utána elkezdtem agyalni, hogy vegetáriánusként vajon milyen húsokat etethettek meg velem tudtomon kívül. Az incidens után nem is nagyon volt étvágyam, valamint kerültem a barna rizst, barna tésztát és csak krumplit és fehér rizst ettem (plusz zöldségek, saláták és édességek, szóval nem panaszkodom :D).
Másik két idegesítő probléma az volt, hogy a takarító néni folyamatosan csórt a cigimből, amikor épp szem előtt volt a cigis dobozom. Az utolsó héten a hotel managerét arra kértem, hogy ne jöjjön be a néni és inkább nem kérünk takarítást. Szabadkozott, hogy nagyon alacsony iskolázottságú takarítók vannak, így hiába beszélne vele, nem értené meg. Más probléma is volt a nénivel, például folyamatosan kidobta a cola-s és ásványvizes üvegeimet, akkor is, ha nem is voltak üresek.
Általában kedves mosolygós személy vagyok, de a takarítást végző fiatal srácok miatt változtatnom kellett, ugyanis, amint a közösségi portálon megtaláltak, elkezdtek írogatni nekem - 0 angol tudással. Nem is igazoltam vissza őket, de az egyéb üzenetek mappába sorra jöttek a levelek, több embertől, pár naponta újra kaptam "holo, sori, see you at the beach" üzeneteket, melyek azóta is megválaszolatlanul vannak. Ezek után már szememet lesütve közlekedtem a hotelben, kerültem a szemkontaktust és nem mosolyogtam, nem köszöntem. Amúgy nem féltem, egyáltalán nem volt "para" szitu, inkább csak kellemetlen volt.
A mosoda sem volt a legtökéletesebb, hetente leadtuk egy zacskóban a ruháinkat, de jellemzően összekutyulva (néha lyukasan) kaptuk vissza őket. Pár hetet ki is hagytam és inkább kézzel mostam a fontosabb felsőimet.
Az első benyomásokra visszatérve, a legkellemetlenebb talán a meleg víz hiánya volt. Ha mázlink volt, akkor napközben volt langyos víz, de arról hamar leszoktunk, hogy este lefekvés előtt zuhanyozzunk. Ehhez az is hozzájárult, hogy az áprilisi hideg esték és hideg zuhany következtében majdnem mindenkinek volt egy-egy megfázós orrfújós-köhögős-torokfájós hete.
Ami szerintem tipikusan török, az a nyitott ajtóval közlekedő minibusz volt. Lassít - ajtó kinyit - megáll - utas felszáll - indulás - gyorsulás - ajtó becsuk.. De legalább minden helyen megállt, ahol utas várakozott, nem csak a kijelölt megállókban. Jellemző volt, hogy a gyalogosok a piros lámpánál is simán átszelték az utat, viszont közlekedési balesetet nem láttam. Gondolom jól vezetnek és a szerencse folytán a szabálytalan gyalogosokat sem csapják el.
Ami nagyon szimpatikus volt, az a "lokálpatriótizmus" és a török lét tisztelete. Részesei lehettünk egy Atatürk napi ünnepségnek, felvonulásnak, ahol mindenki - kortól és nemtől függetlenül - török zászlót vett a hátára és a kezébe.Magyarországon két esetben lehet ilyet látni: ha épp politika tüntetés, demonstráció van, illetve most a foci EB miatt.
Törökországban viszont nem ciki és nem is hivalkodó például a török zászlóval felvonulni... irigylésre méltó ez a hazaszeretet :)
Most így hirtelen nem jut eszembe több fontos dolog, de mindenkinek ajánlom, hogy utazzon el Törökországba és nézzen körül (nem csak a turista desztinációkban). :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése