Az esküvő

Még Izmir előtt - csak nem volt időm blogot írni - részesei lehettünk egy hagyományos esküvőnek, illetve csak a lagzi részének.

Mindenki pánikba esett, hogy nincs mit felvennie (ez azért komolyabb, mint amikor otthon a ruhásszekrény előtt állva kínlódik az ember), hiszen kiöltözős programra nem igazán számítottunk. A dolgot nehezítette, hogy épp hidegfron érte el a várost. Csini ruhát még csak-csak találtunk, viszont a lábbeli kérdése elég sok mindenkinek problémát okozott. Mindenkinek volt szolidabb/elegánsabb nyitott szandálja és sportcipője. Ment a próbálgatás. hogy megy a tornacsuka a szoknyához, de hát valljuk be, nem igazán passzol a két eltérő stílus. Van, aki inkább bevállalta a sportcipőt (akkoriban az esti és éjszakai hideg + meleg víz hiánya miatt elég sokan betegeskedtek), illetve volt, aki inkább  csinibb nyitott szandálban várta az indulást.

Én egy biztonságosabb megoldást választottam, nyitott szandált vettem, de eltettem a zárt fekete sportcipőmet is.

Amikor megállt a busz egy poros, talán útnak sem nevezhető helyen, mindenki ledöbbent. Természetesen mindenki csiniben, sminkben érkezett, és csak utólag derült ki, hogy egy kicsit mellé lőttünk. Ugyanis - a képen is látható - egy kis falusi szegényes lagziba érkeztünk, ahol az evőeszközöket egy földön lévő tálban mosták (öblítették), senki nem volt kiöltözve, kisminkelve - és az érkezésünkkor az átlagéletkor a 70 körül volt.

Ráadásul nagyon hideg és szeles idő várt minket.

A háttérsztori annyi, hogy a szervező megkérte egy zenész ismerősét, hogy intézze el, hogy részt vehessünk egy igazi, hagyományos török lagzin. Lehetett választani egy éttermes és egy kis falusi lakodalom között, a szervező ezt választotta, de minket nem készített fel erre - talán ő sem tudta pontosan, mit is várhatunk.

A kezdeti sokk amúgy hamar elillant, nagyon kedvesek voltak a házigazdák, kis ételt is kaptunk, majd szerencsére egy kis bort is. A "vacsora" után elsétáltunk az utca végéig, ahol élőzene kíséretében táncolni is lehetett. Az előző nap tanult török táncot máris gyakorolhattuk.

Mindent összevetve nagyon kellemes élményként maradt meg mindenkiben az este. Ami először félelmetesnek tűnt, hamar átalakult kedves, falusi élménnyé, aranyos, befogadó házigazdákkal, igazi török kulturális élménnyel. Az egyetlen negatívum a hideg volt, meg persze a bokorban pisilés, de ezt hagyjuk. :D

Ami viszont furcsa volt számomra, az az, hogy a menyasszony egyszer sem mosolygott, sem a lányos tánc közben, sem akkor, amikor a férjével táncolt... érdekes.... még "divat" az elrendeltetett házasság, talán itt is erről lehetett szó, de nem tudhatjuk pontosan.

Izmir

A hotel

Először fura volt egy olyan utcán sétálni, ahol csak férfiak voltak és meglehetősen helyi lakosok. 

Egy bácsi megmutatta, hogy hol a hotelünk, mivel térkép nélkül nem igazodtunk ki (nem volt időm/lehetőségem úgy készülni, mint máskor). Eddig csak aranyos és segítőkész törökökkel találkoztam, ha a hétvégét vesszük, akkor a sofőr, aki elhozott minket és csak miattunk kocsikázott be a zsúfolt városba, a bácsi, aki megmutatta a hotelt, a recepciós emberkék (persze nekik "kötelező" kedvesnek lenni velünk), illetve bárki, akit leszólítottunk mert útbaigazítást kértünk.

Szombaton érkeztünk, de hétfőn már úgy sétáltunk végig a kis utcákon a pár percre lévő főútra, mintha a legjobb környéken lennénk.... hangolódás. 

A hotel szerintünk nagyon jó volt, főleg ár-érték arányban + volt forró víz, amivel Budapest óta most találkoztam először. A bodrumi hotelben általában csak langyos víz van, de az is csak napközben. A szoba, illetve az egész hotel elég "oldschool" volt, de legalább a belvárosban volt, séta távolságra mindentől. 

A város

A város hatalmas és általában zsúfolt. Annak ellenére, hogy csak pár turisztikai látnivaló van, nagyon kellemes a hangulata és szívből ajánlom mindenkinek, hogy egyszer látogasson el oda. Látható az igazi Törökország is, ugyanakkor eléggé európaias részek is vannak.

Bazaar

Mondanom sem kell, hogy egyik kedvenc időtöltésem/sünk volt a vásárolgatás. 

Többször bekeveredtünk a helyiek számára fenntartott bazárba, ahol csak itt-ott találtunk számunkra érdekes dolgokat (edényeket, hűtőt, zárt ruhákat, fejkendőket nem akartunk venni), viszont többször véletlenül/direkt megtaláltuk a turisták számára kialakított helyeket is, sok-sok bizsu és ezüst ékszerekkel, sálakkal, ruhákkal, egyéb ajándéktárgyakkal. Nem lehetett nem vásárolgatni, az utazás során megspórolt pénznek jó helyet találtam, támogatva a helyi árusokat.

Kihagyhatatlan ételek/italok

Künefe - az örök kedvenc. Amúgy Barbi kitalálta, hogy nyitnak majd egy autentikus török éttermet Budapesten, és cserébe a szolgálataimért (IT, pénzügy), korlátlan ingyen künefe jár majd nekem fizetségül.... már nagyon várom :D

Kumpir - a szervezőnk ajánlotta (aki jól ismeri Izmirt), hogy mindenképp próbáljuk ki, vajjal és sajttal összekevert főtt krumpli a héjában, tetszőleges feltételekkel

Gözleme - én sajtosat ettem, hajtogatott tészta

Salep - fahéjas, tejes ital, nagyon kevés helyen kapható, de megéri felkutatni

Ephesus

Hazafelé tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük Ephesus romjait, amely egykor pompázó város lehetett. A hotel recepciósa ajánlotta, hogy vonattal menjünk, mert olcsóbb és egyszerűbb, a vasútállomástól pedig 10 perc séta Ephesus bejárata (erre direkt rá is kérdeztem). Jó helyen szálltunk le, de kiderült, hogy a buszállomás 10 perc, Ephesus pedig kb. 30 perc séta lenne..... Egyik nap útbaigazítást kértünk egy idős pártól és azt mondták, hogy 10 perc séta a hely, ahova menni szeretnénk és az is kb. fél óra volt.... érdekes, a törököknek 10 perc = 30 perccel? 

A hely nagyon szép volt, bár, este révén, több átszállással jutottunk vissza a bodrumi hotelünkbe 7-kor indulva, majd éjfél körül érkezve az Ephesus -> Selcuk -> Kuşadası -> Söke -> Bodrum -> Gümbet útvonalon.

Autóstoppal Izmirbe

Több, Törökországban önkénteskedő ismerősöm is mondta, hogy érdemes kipróbálni a stoppolást. Persze inkább a bevállalósabbak jönnek ide önkénteskedni, de hát egyszer mindent ki kell próbálni....

Amúgy nem volt ok izgalomra, hiszen velünk volt Fatima keze, ami megvéd minden negatív dologtól és rossztól.

Az egész úgy indult, hogy volt három szabad napunk, tehát eldöntöttük Barbival, hogy elmegyünk Izmirbe. Foglaltam szállást a belvárosban, amire a szervező (aki egyébként Izmirben él) azt mondta, hogy esténként ne mászkáljunk, mert nagyon sok a szír bevándorló. De ez kicsit sem ijesztett meg minket, amúgy is van tapasztalatom megtalálni a legjobb ár/érték arányú szállást. (Később ki is derült, hogy jól választottunk :))

Mivel mindenképp ki akartam próbálni a stoppolást, feldobtam az ötletet Barbinak. Kellett egy kis bátorítás, de végül eldöntöttük, hogy stoppolunk. Persze még a hotelből elindulva is néha elbizonytalanodtunk, de végül megtettük. 

Nem említettem senkinek, gondoltam Gábornak is majd csak utólag szólok, hogy ne izguljon. Kaptam is a leszúrást utólag, de hát engem nem kell félteni, szerencsés típus vagyok.

Szombat reggel készítettünk egy Izmir feliratú papírt, megnéztem, hogy melyik fő út vezet Izmirbe, illetve mely fő városokon kell áthaladni. 

Sajnos nem volt több időm belemélyedni, hogy milyen útvonalon kell menni, illetve milyen messze is van Izmir, de jól jött ki ez az egész, mert ha tudom, hogy ilyen messze van, lehet, hogy mégsem megyünk stoppal, ugyanis 240-320 km a távolság Bodrum és Izmir között, attól függően, melyik úton megyünk. Persze nincs közvetlen út, emiatt azt feltételeztem volna, hogy esélytelen, hogy innen megy valaki Izmirbe.

Először kimentünk a fő útra, majd lőttünk pár fényképet magunkról, majd kitartott kézzel elkezdtünk stoppolni. 

Nincs időérzékem, de szerintem öt perc sem telt bele, visszatolatott egy kocsi, majd beszálltunk, kvázi gondolkodás nélkül.

Mázlink volt, a srác Izmiren keresztül ment haza a bodrumi nyaralásból, szóval nem kellett sofőrt váltanunk. (A többiek is kedvet kaptak a stoppoláshoz és utólag mesélte az egyik önkéntes, hogy ő összesen három kocsival utazott Bodrum és Izmir között, persze nem egyedül).

Tök jó volt a kocsi, török pop zene ment végig, a srác nem volt túl kommunikatív, Barbi kicsit beszél törökül, de a srác alig mondott valamit, ez néha fura volt, néha inkább kellemes.

Anno az EVS kordinátorunk mesélte, hogy ha Törökországban stoppolsz, az is előfordul, hogy annyira kedvesek (vagy megszánják a szegény ingyenmunkást), hogy meghívják enni/inni a benzinkútnál. Mi is csak pislogtunk, amikor a srác bement egy benzinkúti boltba, 3 cola-val jött ki és a kezünkbe nyomott egy-egy üdítőt. Amúgy amikor bement, a kocsikulcsot is ott hagyta a kocsiban, tehát a bizalom az ő részéről is érezhető volt.

Nem izgultam, ugyanakkor próbáltam felkészülni  minden váratlan eseményre egy-egy menekülési tervvel. Tehát bátrak voltunk, de nem felelőtlenek. Barbi mondta, hogy ő végig izgult, én inkább csak gondolkodtam.

Például ha Izmir nem jelent volna meg az irányjelző táblákon (vagy nemtom mi a nevük), akkor eljátszottam volna, hogy kapok egy sms-t, hogy a barátaink épp ott vannak a közelben és kiszállunk, hogy találkozunk velük, vagy épp elmegyünk pisilni a bokorba és utána elszaladunk. 

Én az anyósülésen ültem, de Barbi hátulról vigyázott rám. Persze azt is néztük, hogy nem stíröli-e feltűnően a lábam,  mert az is gyanúra adhat okot.

De amúgy - legalábbis számomra - nyugis volt az út, csak pár fura dolog történt. 

Pl. ISIS feliratú karkötője volt, de utána kiderült, hogy ez egy hotel Gümbetben, a mi hotelünk közelében. 

Folyamatosan telefonált, persze nem értettük, de gyanús volt. 

Általában ment a zene, de volt, amikor percekig csend volt és elkezdett mozgolódni. 

Amikor egy kicsit majdnem elkezdtem izgulni, az az az eset volt, amikor Izmir előtt megállt a leállósávban, majd elkezdett matatni a hátsó ülésen lévő táskájában, de csak a cigis dobozát vette elő. 

Elég jól vezetett, bár néha fura volt, hogy nyújtózkodás közben, a kormány elengedésével váltottunk sávot, illetve a 80-as alagútban is 130-mal ment, annak ellenére, hogy épp Bodrumból kiérve láttunk egy (halálos) balesetet a szembe jövő sávban.

Így utólag kiderült, hogy nagyon mázlink volt, annyira aranyos volt a srác, hogy ahelyett, hogy Izmir szélén kitett volna minket, bevitt a városba - a dugó ellenére - és elvitt majdnem a hotelig.

Utána tudtuk meg, hogy több csapat is elstoppolt Izmirbe, illetve voltak, akik más településekre utaztak ezzel a módszerrel. Izgalmas volt, visszafele viszont már problémásabb lett volna stoppolni, mert volt pár kitérőnk, de örülök, hogy kipróbáltuk, nagy élmény volt.

Persze többet nem megyünk stoppal, max ha mégis, akkor is csak utólag szólunk :D

Így teltek napjaim

Közel három héttel a hazatérésem után végre sikerült időt szakítani az utolsó blogbejegyzésemre.
Eddig arról nem is igazán írtam, hogy hogyan teltek a napok. Elsősorban jól és általában gyorsan.

Szerencsére összhangban voltak a munkával töltött hétköznapok és a pihenéssel töltött szabadnapok.

A munkát persze nem úgy kell elképzelni, mint egy átlagos napi 8 órás munkát. Néha inkább nyaralásnak, néha inkább tánctábornak tűnt az egész, néha fárasztó volt, főleg a fellépés előtti pár nap, amikor napi 5-6 órát is táncoltunk, néha a napon és melegben. Szerencsére a fellépés jól sikerült, ezt utána meg is ünnepeltük. A legszomorúbb az utolsó két nap volt, amikor folyamatosan búcsút kellett inteni valakinek. Nem mondom, hogy a legjobb barátaim lettek, de azért mégis együtt töltöttünk hat hetet.
Kicsit féltem, milyen lesz "visszailleszkedni", de pár nappal a hazatérésem után már úgy éreztem, mintha nem is éltem volna kint, mintha csak egy homályos emlékkép, álom lett volna, Fura érzés, eseményekre tisztán emlékszem, de érzésekre, kinti gondolatokra kevésbé. Szóval viszonylag könnyen visszaszoktam, bár néha visszavágyom oda. :)

Aki ismer, tudja, hogy valami nagyon megfogott (még 2015-ben) Törökországban, azóta is folyamatosan visszavágyom oda. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy pár hétig kint élhettem és egy kicsit belekóstoltam a kultúrájukba. Voltak török sajátosságok, de nem akarok sztereotípiákba bonyolódni, így csak azt írom le, én miket hogy láttam.
A szálloda... eleinte nagyon tutinak tűnt, de voltak hiányosságai, például a kondi terem koszos volt és a legtöbb gép nem működött, valamint a hirdetett hamam és jakuzzi sem üzemelt. Persze ez kicsit sem bántott minket, szép és kellemes szálloda volt medencével, így szabadidőnkben élvezhettük a kellemes késő tavaszi napsütést.
Az alkalmazottakkal már több probléma volt, nem akarok nagyon belemenni, de volt egy eset, amikor a vegetáriánus rizsben hús volt. A szakács srác nagyon vitatkozott velem, hogy az nem hús, de amikor később a szervező beszélt a főszakáccsal, kiderült, hogy az előző napról maradt bolognai szószt nem akarták kidobni és ráöntötték a rizsre. Ezzel a legfőbb probléma az volt, hogy utána elkezdtem agyalni, hogy vegetáriánusként vajon milyen húsokat etethettek meg velem tudtomon kívül. Az incidens után nem is nagyon volt étvágyam, valamint kerültem a barna rizst, barna tésztát és csak krumplit és fehér rizst ettem (plusz zöldségek, saláták és édességek, szóval nem panaszkodom :D).
Másik két idegesítő probléma az volt, hogy a takarító néni folyamatosan csórt a cigimből, amikor épp szem előtt volt a cigis dobozom. Az utolsó héten a hotel managerét arra kértem, hogy ne jöjjön be a néni és inkább nem kérünk takarítást. Szabadkozott, hogy nagyon alacsony iskolázottságú takarítók vannak, így hiába beszélne vele, nem értené meg. Más probléma is volt a nénivel, például folyamatosan kidobta a cola-s és ásványvizes üvegeimet, akkor is, ha nem is voltak üresek.
Általában kedves mosolygós személy vagyok, de a takarítást végző fiatal srácok miatt változtatnom kellett, ugyanis, amint a közösségi portálon megtaláltak, elkezdtek írogatni nekem - 0 angol tudással. Nem is igazoltam vissza őket, de az egyéb üzenetek mappába sorra jöttek a levelek, több embertől, pár naponta újra kaptam "holo, sori, see you at the beach" üzeneteket, melyek azóta is megválaszolatlanul vannak. Ezek után már szememet lesütve közlekedtem a hotelben, kerültem a szemkontaktust és nem mosolyogtam, nem köszöntem. Amúgy nem féltem, egyáltalán nem volt "para" szitu, inkább csak kellemetlen volt.
A mosoda sem volt a legtökéletesebb, hetente leadtuk egy zacskóban a ruháinkat, de jellemzően összekutyulva (néha lyukasan) kaptuk vissza őket. Pár hetet ki is hagytam és inkább kézzel mostam a fontosabb felsőimet.
Az első benyomásokra visszatérve, a legkellemetlenebb talán a meleg víz hiánya volt. Ha mázlink volt, akkor napközben volt langyos víz, de arról hamar leszoktunk, hogy este lefekvés előtt zuhanyozzunk. Ehhez az is hozzájárult, hogy az áprilisi hideg esték és hideg zuhany következtében majdnem mindenkinek volt egy-egy megfázós orrfújós-köhögős-torokfájós hete.
Ami szerintem tipikusan török, az a nyitott ajtóval közlekedő minibusz volt. Lassít - ajtó kinyit - megáll - utas felszáll - indulás - gyorsulás - ajtó becsuk.. De legalább minden helyen megállt, ahol utas várakozott, nem csak a kijelölt megállókban. Jellemző volt, hogy a gyalogosok a piros lámpánál is simán átszelték az utat, viszont közlekedési balesetet nem láttam. Gondolom jól vezetnek és a szerencse folytán a szabálytalan gyalogosokat sem csapják el.

Ami nagyon szimpatikus volt, az a "lokálpatriótizmus" és a török lét tisztelete. Részesei lehettünk egy Atatürk napi ünnepségnek, felvonulásnak, ahol mindenki - kortól és nemtől függetlenül - török zászlót vett a hátára és a kezébe.
Magyarországon két esetben lehet ilyet látni: ha épp politika tüntetés, demonstráció van, illetve most a foci EB miatt.
Törökországban viszont nem ciki és nem is hivalkodó például a török zászlóval felvonulni... irigylésre méltó ez a hazaszeretet :)

Most így hirtelen nem jut eszembe több fontos dolog, de mindenkinek ajánlom, hogy utazzon el Törökországba és nézzen körül (nem csak a turista desztinációkban). :)

A munka

Hogy mit is csinálok itt pontosan?

Az első hét egy ún. on-arrival tréning volt, mely során megismertük egymást, átvettük a jogainkat és kötelességeinket (mint EVS önkéntesek), beszélgettünk a YouthPass-ról, a török kultúráról, tanultunk a formális-nem formális-informális tanulásról, konfliktus menedzsmentről - általában játékos, csoportos foglalkozás, beszélgetés keretében. Össze sem hasonlítható például egy hagyományos, iskolai tanórával.

Persze 4-5 Erasmus+ program után ezek már nem sok újat mondtak nekem, de nagyon sok a csapatban a tapasztalatlanabb "friss hús", akiknek ez az első E+-os projektje.

Az első héten elkezdődtek a török órák is, de ezekről már írtam.

Az első hetes alapozó képzés után a második héten kialakultak a csapatok és elkezdtünk dolgozni. 

A fő feladatunk az Bodrumi Nemzetközi Táncfesztivál szervezése, ezen belül is leginkább promózása.

Három csapatot alakítottunk ki:

* média csapat: sajtóközlemények, cikkek írása, a táncfesztivál és tánciskola Facebook, Twitter, Instagram oldalainak kezelése, promóciós videók készítése. Ebben vagyok én is.

* tánccsapat: táncfesztivál nyitó táncának kitalálása, begyakorlása és előadása, valamint promóciós flashmob-ok szervezése

* promóciós csapat: a táncfesztivál népszerűsítése majd az utcákon, helyieknek és turistáknak egyaránt, különböző saját ötletekkel

A három csapat szorosan összekapcsolódik (többnyire), a média csapattal mi is részt veszünk a flash mob-ok gyakorlásában, egyeztetünk a tánccsapattal mikor videózhatjuk le őket, egymásra épülve dolgozunk a promóciós csapattal is.

Két megmérettetésen már túl is vagyunk: az egyik a tánc világnapján történő fellépés volt, a másik pedig az Erasmus+ népszerűsítése középiskolásoknak.

A tánc világnapja alkalmából április 29-én felléptünk a bodrumi kastély melletti színpadon, a tánciskola többi diákjával együtt (mármint külön koreográfiával). A táncos csapatunk egy szuper koreográfiát talált ki, melybe a végén mindannyian bekapcsolódtunk.

A másik időszakos feladatunk az Erasmus+, ezen belül is az ifjúsági cserék népszerűsítése volt középiskolások előtt.
Három középiskolát látogattunk meg, ahol több osztály előtt prezentáltunk párhuzamosan, főként angolul, de beépítve pár, számunkra ismert török mondatot, kifejezést.
Érdekes tapasztalat volt, egyrészt megnézni, milyen egy helyi középiskola, milyenek a diákok, illetve angolul prezentálni "gyerekek" előtt.
Kellemes meglepetés ért minket, fegyelmezettek és érdeklődőek voltak.

Magyarországon sem ismertek annyira az Erasmus+ lehetőségek, emiatt ott is hasonló előadásokra lenne szükség.

Pamukkale

Az első szabad hétvégén elmentünk egy egynapos kirándulásra, Pamukkale-ba. A hely gyönyörű, még a 4-4 órás buszút is megérte :)

Egy kis háttérsztori:

"Pamukkale, mely szó szerinti fordításban „gyapotvárat” jelent, a világ egyik ritka csodája, és az UNESCO világörökség része. 

A hófehér mészkőmedencéket a földfelszín alól feltörő, kalcium-hidrogénkarbonátban és szén-dioxidban gazdag, körülbelül 35 °C forrásvíz hozta létre, amikor lezúdult a domboldalon."

"A helyet már az ókorban is látogatták mint gyógyfürdőt. Pamukkale környezetében több meleg vízű forrás is található, melyet az újonnan épült gyógyfürdők és szállodák is használnak. Pamukkale emiatt a modern gyógyturizmus egyik célpontja lett.

Pamukkale testvérvárosa Eger."

"A legenda szerint II. Euménosz pergamoni király lánya váratlanul megbetegedett, és a tudós doktorok nem találták baját. A király jutalmat ajánlott annak, aki meggyógyítja. Egyszer felbukkant egy idős orvos, aki azt javasolta a királynak, vitesse leányát a közeli hegyre, ahol gyógyító erejű forrás fakad, a leány vegyen fürdőt és igyon a vízből. Miután a király lánya valóban meggyógyult, II. Euménosz várost építtetett a helyre fürdőkkel. A város neve Hierapolisz lett, „Szent Város”, ahol többek között a Római Birodalom uralkodói is megfordultak."

 

"Az üdülőhelyen megforduló nagyszámú turista miatt egyre apad a Pamukkalét tápláló vízforrás, és a mészkőmedencék is elkezdtek elszíneződni, emiatt a török kormány intézkedéseket vezetett be a képződmény védelmében. Pamukkáléban csak kijelölt útvonalon lehet közlekedni, meghatározott medencékben lehet fürödni és le kell venni a cipőt. Egyes tudósok véleménye szerint a mészkőmedencéket tápláló forrás körülbelül 40 éven belül teljesen kiapadhat."

Terülj terülj asztalkám

Mielőtt valaki megijedne, hogy éhen fogok halni Törökországban, jelentem az ételekkel nincs gond, sőt, sokkal kiegyensúlyozottabban táplálkozom, mint otthon. 

Napi háromszori étkezés, pékáru csak reggelire, emellett nagyon sok zöldséget fogyasztok. Általában úgy érzem, hogy tele vagyok, de nehéz ellenállni a sok finomságnak (ami nem feltétlenül édesség, ízletesek a főételnek szánt tálak is). 

De nézzük is csak meg egy átlagos napi étrendemet, már ha valakit érdekel :D

Az átlagos reggelim, eddig kb. 90%-ban mindig ezzel indítottam a napot. Nagyon finom, friss, néha olívával, néha sajttal töltött bagett (néha elég volt egy is reggelire), az elengedhetetlen joghurt, amit mindenhez eszünk, illetve egy espresso felhígítva tejjel.

Persze reggeli tekintetében is széles a választék, választhatok gabonapelyhet, tojást, sajtot, egyéb feltéteket, szószokat is, de valahogy mindig a joghurtos bagettre vágyom.

  

Az ebéd és a vacsora hasonló. Lehetne levessel indítani, de mivel nagyon nem vagyok leveses, a kipróbálást mindig halogatom... talán majd holnap ;)

Szóval egy kis vegyes egészségtállal szoktam indítani, ami általában: cékla, brokkoli, répa, saláta, joghurtos szósz, fokhagymás joghurtos szósz - mindenből 1-1 falat.

Majd kapjuk a főételt (május 1-ig a szálloda zárva van, emiatt nem svédasztalos főételek vannak, de ez elvileg majd a szezon kezdetével megváltozik), amely általában rizs, tarhonya, krumpli, grillezett zöldség, illetve ezek kombinációja. Változatosnak tűnik, de igazából már tíz nap után is kiszámítható: rizsgombóc, tarhonya, más alakú tarhonya, sült krumpli, sült steak burgonya (de nem olyan fűszeres), krumplipüré, grillezett padlizsán vagy paradicsom vagy mindkettő, de volt már spenót is. Erről épp nincs fényképem.

Kezdetben mintha kevesebb lett volna, de nekem úgy is bőven elég volt. 

Hmmm, a desszertek nagyon finomak, legalábbis a legtöbb. Van pár, aminek nagyon nem jött be az íze/állaga, viszont van pár kedvencem, amelyek - annak ellenére, hogy cukorsziruposak én pedig nem szeretem az édes sütiket - nagyon bejönnek.

A sütik kb. 60-80%-a állandó, tehát megtaláható ebédnél és vacsoránál is, de néha van fluktuáció is (most nem jut eszembe jobb szó rá).

 A kedvenceim:
* sült vaníliás tejberizs, néha ebéd után kettőt is meg szoktam enni (leszokóban vagyok.....)
* az a sötét csokis piskótaszerűség
* mákos cukorszirupos süti
* vaníliapuding
* csokis tejbegríz (ez épp nem látható a képen)

A többi annyira nem jött be, se a sajttorta, se pedig a többi jól kinéző dolog.
Egy másik nap desszertes asztala. Természetesen vannak gyümölcsök is, bár kevésbé népszerűek az én esetemben.

 És még csak 10 nap telt el, mi lesz még az elkövetkezendő hetekben :O

Szerencsére az alakomra nem kell vigyáznom, így engedhetek a sütik csábításának. :D

Amúgy fura érzés lesz majd otthon, hogy nekem kell majd megvennem és elkészítenem az ételeket.... könnyű hozzászokni a jóhoz. Mosnak, takarítanak ránk/utánunk, az asztalt is megterítik rengeteg finomsággal és persze nem kell napi 8-9-10 órát dolgozni. Majd lesz egy külön post arról, hogy telnek a napjaim.